E szó hallatán mindenkinek számos képzet jut eszébe. Mint például a zene és a tánc, minden amiben van élet és mozgás. Most mégis a zenét emelném ki, ami ott bújik meg a szél susogásában, az esõcseppek kopogásában, vagy akár a padló recsegésében. Hangszereink múltja az emberré válásig vezethetõ vissza, mivel ezek azok az eszközök, melyek közvetítõ szerepet játszottak és játszanak a bennünk végbemenõ érzelmi folyamatok kifejezésére. A zenéhez, ritmushoz kapcsolódó egyik legõsibb hangszerünk, mely máig megõrizte õsi alakját és formáját : a Dob.
Most valószínûleg felmerül a kérdés a kedves Olvasóban, hogy miért szentelünk fejezetet ennek a hangszernek egy elsõsorban fával, lakberendezéssel foglalkozó magazinban.
Úgy gondolom, hogy lelkünk egészségét, mindennapi közérzetünket a szépérzékünkön keresztül tudjuk legkönnyebben karban tartani. Ezt nem csupán a minket körülvevõ esztétikai látvány elégítheti ki, hanem a kézzel meg nem fogható, érzelmi töltéssel bíró dolgok is, mint például a zene. Az egyik ilyen érzelmek kifejezését elõsegítõ segédeszköz a Dob. Ez az a tárgy, ami többnyire máig fából és bõrbõl készül, és a természet õserejének robajlását közvetíti felénk, felidézve történelem elõtti, õsi dallamokat. A barlangok árnyékos falai közt a természet morajlását, a villámok dörrenését, a magasabb szellemek erõfitogtatásait utánozta, de késõbb is a dob basszusára dobbant az emberi szív. Pergése a harcba hívás szava volt, melyet a közösség tagjai egységesen, beszéd nélkül értettek. Az esõerdõben élõ bennszülöttek a mai napig kommunikációra használják, de emellett számos más funkciója is van. Ilyen például a tánc kísérése, vagy a különbözõ játékok feszültségkeltõ, olykor dallamos, ütemes aláfestése.

A teljes cikket az Intarzia magazin következõ számában olvashatják.