Budapest utcáit járva néha megakad a szemünk egy-egy régi épületen, ami már szüleink idejében is ott állt. Felsóhajtunk, és továbbmegyünk, mert az ember hajlamos megszokni a jót: mi is természetesnek vesszük az idõtlen szépséget. A mûemlékekkel ha gondol az átlagember, akkor se jut eszébe, hogy nem önmagától tündökölnek eredeti formájukban, hanem komoly szakmai tudás és munka lapul a ragyogó kinézet mögött.
A mûemlék-épületek többnyire akkor kerülnek a figyelem középpontjába, ha valamelyik civil-, vagy politikai szervezet nagy zajt csap a privatizációja körül. És ez valóban jó indok a kedélyek borzolására, hiszen pár ingatlan valóban a megszokott árakon alul cserél gazdát. Van azonban valami, amirõl soha nem beszélnek ezekben a vitákban: a mûemléknek nyilvánított épületeket és funkciójukat csak korlátozott mértékben lehet átalakítani. A vásárló pedig kötelezve van az állag megõrzésére, felújításkor pedig mindig az eredeti állapotot kell visszaállítania.
Ezekkel a régi épületekkel az a baj, hogy a felújítás menete messze nem ugyanaz, mint egy lakóháznál. A berendezéseket, falfreskókat nem újra cserélni, hanem szintén felújítani kell. És a restaurálás sokkal többe kerül, mint ha újat vásárolnánk, készíttetnénk. Ennek az oka, hogy meg kell fizetni a használt különleges anyagokat, valamint a restaurátor szakmai tudását is.
Emiatt a felújítási többletköltség miatt a területi hivatalok csak ütemezve tudnak egy-egy mûemléket felújítani, hogy az összes többin tudják közben biztosítani az állagmegóvást. A lassú megújulású folyamaton ismét csak az Európai Unió lendített egy nagyot. Az elkövetkezõ években külön erre a célra közel ezermilliárd forintnyi támogatás fog érkezni, amibõl igen látványos felújítási, restaurálási hullám veheti kezdetét, mert munka van ám bõven. Könnyen elõfordulhat akár az is, hogy a hazai szakembergárda nem fogja bírni a megrendelések özönét, pedig kimûvelt emberfõben nincs hiány ezen a téren.
A felújítások tárgyát képezi többek között számos antik intarziás bútor, illetve intarziaparketta is. Külön öröm hírt adni ezekrõl a fejleményekrõl, mert nemcsak valami olyan készül el, amit unokáink is látni fognak, hanem mert mindenhol találunk valamilyen érdekességet. Ez lehet egy elfeledett technika, vagy egy érdekes új minta, de a padló mélye is gyakran rejt meglepetéseket. A régi idõk mesterei valahogy mindent máshogyan csináltak. Nem volt tömeggyártás, nem volt ipari parketta így mindenki személyes kézjegyét akarta az elvégett munkán otthagyni azzal, hogy kifogástalan minõségben készítse el a rábízott feladatot. Nem ritkán levelet, apróbb ajándékokat, vagy lepecsételt nyakú italospalackot rejtettek el az utókor számára. Ez a szellemiség az, amit a restaurátorok továbbvittek a mai napig. Az õ áldozatkész munkájuknak köszönhetõ az, hogy néha a restaurált tárgy vagy felület „szebb, mint új korában”.

A teljes cikket az Intarzia Magazin szeptemberben megjelenõ számában olvashatják, amit most még ingyen megrendelhetnek, ha regisztrálnak honlapunkon, illetve ha írnak egy levelet a szerkesztoseg@intarzia.eu címre.